
Történelmet írt Japán első női miniszterelnökeként Takaicsi Szanae
Takaicsi Szanae beváltotta a hozzá fűzött vezetői reményeket: már az alsóházi szavazás első fordulójában 237 szavazatot szerzett, szemben a Japán Alkotmányos Demokrata Párt vezetőjével, Josihiko Noda ugyanis csak 149 szavazatot kapott. A törvényhozók a megválasztása után vastapssal köszöntötték. Ezután a politikus megszerezte a vezetést a felsőházban is, de csak egy második fordulóban, amikor 246 érvényes szavazatból 125 szavazatot kapott – írja a Japan Times.
A 64 éves Takaicsi korábban volt gazdaságbiztonsági és belügyminiszter is, 30 éve politizál. Nara prefektúrában egy választókerületet képvisel. 2006-ban, a korábbi miniszterelnök, Abe Sinzó első kormányzata alatt Takaicsi megszerezte első kabinetpozícióját. Abe második ciklusa alatt, 2012-től kezdve a kabinetben és a pártban is fontos pozíciókat kapott. Már azzal történelmet írt, hogy ő volt az első nő Japán kormányzópártjának az élén, október elején pedig harmadszorra is őt választották az LDP elnökévé.
Keddi megválasztása után Takaicsi azonnal megkezdte a kormányalakítást. Annak ellenére, hogy korábban utalt arra, hogy rekord számú női minisztert fog kinevezni, rajta kívül csak két nő került be a kabinetjébe: