Újraélesztési rekordkísérletet szerveznek Szegeden4Fénykép© hirado.hu

Újraélesztési rekordkísérletet szerveznek Szegeden

, 5 hír, 0 oldalnézet

Újraélesztési rekordkísérletet szerveznek hétfőn Szegeden, a program célja 10 ezer általános és középiskolás diáknak megtanítani az alapszintű újraélesztés technikáját - tájékoztatta a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.

A közlemény szerint Magyarországon évente 27 ezer hirtelen szívhalál következik be, ami azt jelenti, hogy körülbelül hetvenen halnak meg naponta keringésleállásban. A magas halálozás mögött még mindig az állhat, hogy a legtöbben nem kapnak időben segítséget, márpedig az újraélesztést meg kell kezdeni 3-5 percen belül, hogy a mentők megérkezéséig a keringés fenntartható legyen. Minden, újraélesztés nélkül eltelt perccel, 10 százalékkal csökken az esélye az életben maradásnak, mivel 3-5 perc után elkezdődik az agy károsodása.

Buresch Györgyi, az SZTE sürgősségi betegellátó önálló osztály diplomás ápolója - a rekordkísérlet főszervezője - hangsúlyozta, az újraélesztést megkezdeni és esetleg közben kisebb hibákat ejteni még mindig jobb, mint semmit sem tenni. Így kijelenthető, hogy a laikusok a mentési lánc kulcsszereplői.