![Ukrajna hadserege helyett Libanon hadseregét segíti a magyar kormány](http://news.ournetcdn.net/events/cc4/large/cc4c0e13330f5f0f-f5e1da-190j.jpg)
Ukrajna hadserege helyett Libanon hadseregét segíti a magyar kormány
, 8 hír, 3 oldalnézet
Magyarország az ukrajnai fegyverszállítások finanszírozása helyett a libanoni hadsereg megerősítését támogatja – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Bejrútban.
„Ennek keretében 400 millió forintos támogatásban részesítettük a libanoni hadsereget annak céljából, hogy mint hivatalos állami reguláris hadsereg át tudja venni a milíciáktól vagy a milíciák felett a libanoni biztonság garantálását” – jelentette be.
„Ezt a pénzt az Európai Békekereten keresztül juttatjuk el Libanonba, s ezt azért tudjuk megtenni, mert mi nem küldünk fegyvert Ukrajnába, ekképp az oda fizetendő összeget átutalhatjuk máshova is, így ezt a libanoni hadsereg megerősítésének érdekében ajánlottuk fel Libanonnak” – fogalmazott.