Válaszcsapásra készül Izrael
Ezt az Izraeli Védelmi Erők (IDF) vezérkari főnöke lengette be.
Ilyen sok rakéta, cirkálórakéta, drón kilövése Izrael állam területe, nem marad válasz nélkül
– jelentette ki Herzi Halevi tábornok, megjegyezve, hogy még vizsgálják a lehetőségeket.
Hétfőn az izraeli háborús kabinet átnézte a katonai terveket egy esetleges válaszcsapásról, és a Channel 12 nevű izraeli hírcsatorna szerint a „kemény válaszcsapás” mellett döntöttek. A csatorna úgy tudja, a döntéshozók „tiszta és erőteljes üzenetet” kívánnak küldeni, hogy „Izrael egy ekkora, ellene zajló támadást nem hagy reakció nélkül”, ugyanakkor a támadás nem lehet olyan léptékű, amely kiprovokál egy regionális háborút.
Az NBC négy, neve elhallgatását kérő amerikai tisztviselőre hivatkozva azt írja, Izrael nem Iránra, hanem a síita állam valamelyik régiós proxyjára tervez csapást mérni, Libanonban vagy Szíriában. Mivel az iráni támadás nem okozott komolyabb kárt, a Netanjahu kabinet is kevésbé agresszív válaszlépésre törekszik.
John Kirby nemzetbiztonsági szóvivő azt mondta, tiszteletben tartják a háborús kabinet döntését, tudják, hogy Izrael „egy nagyon kemény környéken él”, de hangsúlyozta, hogy nem akarnak háborúzni Iránnal.