4Fénykép© origo.huVarga Barnabás első meccsén nem vallott kudarcot az AEK Athén színeiben
Az Origón is beszámoltunk több cikkben is Varga Barnabás Ferencvárosból AEK Athénba igazolásáról, legutóbb azt is megírtuk, hogy a klub és a játékos már a karácsonyi szünetben megállapodott egymással. Mariosz Iliopulosznak, a görög klub elnökének azon kellett dolgoznia, hogy megállapodjon a Fradival az eladási összegről, amelyről Hajnal Tamás nyomán tudjuk, hogy meghaladja a 4,5 millió eurót. Mariosz Iliopulosz azt állítja, Varga Barnabás szenvedélyessége győzte meg őt.
Az AEK január 11-én az Arisz vendégeként lépett pályára a görög első osztályú bajnokság 16. fordulójában. A találkozó első negyedórájában három percen belül két gól is esett, egy-egy mindkét fél részéről, így a szünetre 1-1-es állással mehettek el a csapatok. A második játékrész elején úgy tűnt, hogy vezetést szerez a hazai alakulat, de az Arisz gólját végül a VAR elvette szabálytalanság miatt.
Az AEK vezetőedzője a 66. percig várt, ekkor kettős csere keretein belül küldte be Varga Barnabást Robert Ljubicic helyére. A rutinos magyar válogatott csatár játéka sem volt elég a győzelem megszerzéséhez, így maradt a döntetlen a hármas sípszót követően. Ezzel a botlással az AEK lecsúszott a tabella első helyéről a harmadikra.