Varga Mihály: a magyar elnökség jelentős áttörést ért el
, 9 hír, oldalnézet
csaknem ezer tanácskozáson vannak túl, és a magyar elnökség jelentős áttörést ért el a versenyképesség területén.
Varga Mihály elmondta, hogy elfogadtak egy olyan új versenyképességi paktumot, amely jelentősen javíthatja majd az Európai Unió versenyképességét. Emellett az általános forgalmi adóban sikerült egyezségre jutni és könnyebbé tenni majd a vállalkozások működését az Európai Unióban. Végül, de nem utolsósorban
sikerült megállapodni a 2025-ös költségvetésről is, amely jelentősen segítheti azt, hogy a versenyképességhez szükséges források rendelkezésre álljanak az unió költségvetésében.
“ Sikerült olyan kompromisszumot kialakítanunk, amely lehetővé teszi azt, hogy 2025-ben az Európai Unió tagországainak a finanszírozása fennakadás nélkül megtörténhessen
Varga Mihály,
Varga Mihály: A versenyképesség javítása a magyar elnökségi program…
“ Új európai versenyképességi megállapodást sikerült a kormánynak tető alá hozni, aminek az alábontása, tehát a részmunkáknak az elvégzése pont ilyen szakbizottságokhoz kellene, hogy tartozzon
Varga Mihály,
Varga Mihály megpróbálta, de nem sikerült
“ Természetesen ez egy parlamenti bizottsági meghallgatás, arra számítok, hogy az európai parlamenti képviselők a Magyarországgal szembeni ellenérzéseiknek hangot adnak, de állok elébe
Varga Mihály,
Varga Mihály: a magyar elnökség jelentős áttörést ért el a…