Véget ért a paralimpia, a magyar versenyzők 15 érmet szereztek
A Párizs melletti vaires-sur-marne-i pályán a zárónapon erős jobbos hátszél és hűvös idő fogadta a versenyzőket, némi pályaelőny is kialakult, a lelátóhoz közelebbi pályák jóval szelesebbek voltak, mint a belsők.
Varga Katalin a pénteki előfutamát megnyerve egyenes ágon jutott be a fináléba a KL2-es kategóriában. A balesetes gerincsérült, 38 éves szegedi kajakos három éve, Tokióban bronzérmes volt ebben a számban, azóta nyert már világbajnoki ezüstöt és Európa-bajnoki aranyat is, és most is éremért érkezett.
Jól is kezdett a fináléban, 120 méterig tartotta a lépést az élen lapátoló, címvédő és világbajnok Charlotte Henshaw-val, ekkor azonban korrigálnia kellett az irányát, mivel nagyon közel került a bal oldali bójákhoz, letámasztott, szinte megállt. Ezt követően hiába eredt az őt időközben lehagyó riválisok nyomába, végül a negyedik helyen ért be a célba.