4Fénykép© economx.huVucic szerint nem mennek jól a tárgyalások a Mollal
Nem haladnak jól a tárgyalások a Mol magyar olajipari vállalat és a szerb kormány között a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) részvényeinek megvásárlásáról – közölte a szerb köztársasági elnök szerdai sajtótájékoztatóján. Alekszandar Vucsics közölte: nem túl optimista azzal kapcsolatban, hogy május 22-ig sikerül megállapodást elérni az orosz részesedés értékesítéséről.
A szerb elnök újságíróknak nyilatkozva kijelentette: a tárgyalások „nem mennek jól”, de továbbra is nyitva hagyják a lehetőséget, hogy megfelelő megoldás szülessen. Hozzátette: reméli, hogy az Amerikai Egyesült Államok pénzügyminisztériumának Külföldi Eszközöket Ellenőrző Hivatala (OFAC) megértéssel viszonyul majd Szerbia helyzetéhez, és az országot nem sújtja szankciókkal.
Az amerikai engedély május 22-éig biztosít időt a megegyezésre a feleknek. A szerb elnök úgy fogalmazott: Szerbia igyekszik fenntartható megoldást találni, de a helyzet rendkívül összetett. Kiemelte azt is, hogy a világgazdaság súlyos válságban van, amely jóval túlmutat az olajpiaci problémákon – írta az MTI.