Gyurcsány Ferenc - Idézetek

Gyurcsány Ferenc - A legfrissebb sajtónyilatkozatok
(1961) magyar politikus, közgazdász, pedagógus
“ Feri, eljött az idő, hogy megírd azokat a könyveket! Baloldal nincs, szabadidőd van
Gyurcsány Ferenc,
Feri, eljött az idő, hogy megírd azokat a könyveket! – Kéri László…
“ Hogy megépítették a szemkilövető Gyurcsányt, csak azért történhetett meg, mert tudták, milyen jól lehet majd használni
Gyurcsány Ferenc,
A politikai antianyag, avagy köszönjük Feri, de késtél vagy húsz évet!…
“ Az MSZP a múlttal kapcsolatos vitákat ezzel lezártnak tekinti
Gyurcsány Ferenc,
Gyurcsány távozásáról az MSZP: „Most mi jövünk”
“ Ha itt rendet teszel, mert annyira szegények még soha nem voltunk, hogy ne lehetne rendet tenni, akkor ezt a házat lebontjuk közösen, utána építek nektek egy kicsike házat, amiben lesz áram
Gyurcsány Ferenc,
Drámai videót posztolt Gyurcsány Ferenc, azt ígéri, hogy felhúznak egy…
“ Egy embernek legfeljebb húsz tojást fogunk tudni adni, és nagyjából egy kilónyi száraz tésztát
Gyurcsány Ferenc,
Tojás- és tésztavásárt jelentett be Gyurcsány Ferenc
“ Tévedtem erőnket, lehetőségeinket illetően, fontos pillanatban adós maradtam a világos beszéddel, szavahihetőségem ennek következtében jelentősen sérült
Gyurcsány Ferenc,
“Tévedtem” – így mondott le 16 évvel ezelőtt Gyurcsány Ferenc a…
“ Azt hiszem, volt már olyan pillanat, amikor azt gondoltam, hogy Ön egy fikarcnyival se jobb, mint ezek. Ez is olyan pillanat
Gyurcsány Ferenc,
Gyurcsány Ferenc levelet írt Magyar Péternek: Ön egy fikarcnyival se…
“ Mindenkit ütnek. Ha mi nem állunk ki egymásért, mert most éppen nem bennünket ütnek, ha nem a legkényelmetlenebb koalíciót alkotjuk meg mindazokkal, akikkel bár sok dologban nem értünk egyet, de abban…
Gyurcsány Ferenc,
Gyurcsány Ferenc: „Hazudnak, mint a vízfolyás, rohadékok!”
“ Baloldalinak nem divat lenni címmel, ez emberséges világ akarásának kérdése
Gyurcsány Ferenc,
Gyurcsány Ferenc a szabad szerelemről beszélt az évértékelőjében
“ Trump mindazzal, amit a beiktatása óta tesz, az árulás és a felelőtlenség csimborasszója. Soha ilyen jelzőt, megjegyzést nem is mertem volna használni amerikai elnökre
Gyurcsány Ferenc,
Gyurcsány Ferenc a szabad szerelemről beszélt az évértékelőjében
“ Orbán hosszú, tragikus hatalmát a Magyar-félék betonozták be
Gyurcsány Ferenc,
Gyurcsány szerint Magyar Péter vagy intellektuálisan vagy erkölcsileg…