Bejelentették a kormánypártok államfőjelöltjét, Sulyok Tamás lesz Novák Katalin utódja27Fénykép1Videó© index.hu

Bejelentették a kormánypártok államfőjelöltjét, Sulyok Tamás lesz Novák Katalin utódja

, 47 hír, oldalnézet

Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság elnökét javasolják a kormánypártok által javasolt államfőjelölt – jelentette be Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a Fidesz-KDNP tavaszi parlamenti ülésszakot megelőző, Balatonalmádiban tartott közös, kihelyezett frakcióülésén, amelyen szerdán este Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök is beszédet mondott és hibának nevezte K.

Endre kegyelmi ügyét, ami miatt Novák Katalin államfő lemondott. Kocsis hozzátette: szeretnék, ha minél hamarabb megválasztanák az új köztársasági elnököt, de konkrét dátumot még nem tudott mondani. Kocsis azt is bejelentette, hogy Deutsch Tamás lesz a Fidesz EP-listavezetője.

Ahogy arról a hvg.hu már írt, Novák Katalin lemondásáról a tavaszi ülésszak első napján, a február 26-i, hétfői ülésén határoz – vita nélkül – az Országgyűlés. A határozathozatal előtt az államfő ötperces időkeretben felszólalhat, de ez nem kötelező. A hvg.hu hiába kérdezte a Sándor-palotát, nem kaptunk választ arra, hogy Novák Katalin kíván-e a búcsú ilyen gesztusával élni. Ugyanakkor az, hogy már a február 10-i, a lemondását bejelentő nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy most szólal meg utoljára államfőként, azt valószínűsíti, hogy nem várható megjelenése és beszéde a parlamentben.