Billie Eilish is fellép a jövő évi Sziget Fesztiválon10Fénykép1Videó© index.hu

Billie Eilish is fellép a jövő évi Sziget Fesztiválon

, 11 hír, 0 oldalnézet

Amikor felmerült a lehetősége, hogy Billie Eilish-t meg tudjuk hívni a jövő évi fesztiválra, olyan döntést kellett hoznunk, amit nagyon ritkán teszünk meg: egy nappal eltoltuk a Szigetet és most örömmel mondhatjuk, hogy az utóbbi évek talán legnagyobb sztárja a Sziget Nagyszínpadán lép fel 2023-ban – jelentette be Kádár Tamás főszervező Billie Eilish fellépését és egyben azt, hogy a jövő évi fesztivál augusztus 10-én, csütörtökön kezdődik és 15-ig tart majd.

A Magyarországon most először látható Billie-n túl is van figyelemre méltó nevek. Vannak, akik már korábban hatalmas koncertet adtak a Szigeten. Így például a friss dalokkal visszatérő David Guetta, a Florence + the Machine, miután megjelentette a kritikusok által is elismert "Dance Fever" című albumát és szintén idén rukkolt elő új anyaggal az oxfordi legenda, a Foals.

Rengeteg új zenével érkezik az Imagine Dragons és sokak örömére pótolja a tavaly betegség miatt lemondott első hazai fellépését Sam Fender. A Szigetet is érinti majd a One Direction zenekar feloszlása után szólókarrierbe kezdett énekes, Niall Horan első fesztiválturnéja.