Észak-Korea ismét kilőtte a rakétát4Fénykép1Videó© hirado.hu

Észak-Korea ismét kilőtte a rakétát

, 8 hír, 0 oldalnézet

A dél-koreai vezérkar közlése szerint Észak-Korea helyi idő szerint 8 óra 24 perckor Phenjanból vagy annak környékéről lőtt ki egy nagy hatótávolságú rakétát, amely szokatlanul sokat, mintegy ezer kilométert repült, majd a Koreai-félsziget és Japán között a tengerbe csapódott. A rakétát emelt szögben indították útnak, feltehetően azért, hogy elkerülje a szomszédos országok területét – tették hozzá a közleményben.

A dél-koreai hadsereg nyilatkozatában súlyos provokációnak nevezte a kilövést, amely veszélyezteti a nemzetközi békét. Hozzátették, hogy a kilövéssel Észak-Korea megsértette az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatait, amelyek tiltják a rakétakísérleteket Phenjannak.

Hivatalának közlése szerint Jun Szuk Jol dél-koreai államfő azonnali, elsöprő erejű választ rendelt el minden olyan észak-koreai provokáció ellen, amely országa ellen irányul.