Ismét munkába áll Károly király, ezek lesznek első feladatai4Fénykép© index.hu

Ismét munkába áll Károly király, ezek lesznek első feladatai

, 4 hír, 0 oldalnézet

Mint megírtuk, III. Károly az év elején egy műtéten esett át prosztatamegnagyobbodás miatt, majd nem sokkal később egy hivatalos közleményben jelentette be a palota, hogy az operáció során rákos elváltozást találtak. Azt előre leszögezték, hogy nem prosztatarákról van szó, ám az azóta se derült ki, a kór melyik fajtájával küzd. A király egészségi állapotával kapcsolatos őszintesége egyébként egyedülálló a királyi család történelmét tekintve, ám a további találgatások elkerülése végett a pontos diagnózist inkább nem osztották meg a közzel.

III. Károly az elmúlt hónapokban rák elleni kezelésen esett át, meglátogatta őt kisebbik fia, Harry herceg, illetve egy időre búcsút intett a közfeladatoknak is – ugyan az államfői tisztségéből eredő kötelezettségeit mindvégig ellátta, a napi kormányzati dokumentumokat megkapta, és a szokásnak megfelelően heti audienciákon fogadta Rishi Sunak miniszterelnököt.

A különböző rendezvényeken Vilmos herceg és Kamilla királyné helyettesítették ez idő alatt, ám ahogy korábban megírtuk, az uralkodó jó állapotban van, így kész visszatérni királyi teendőihez. A Buckingham-palota ugyanis közölte, hogy az orvosai nagyon biztatónak tartják a kezelés során eddig elért eredményeket, és pozitívan ítélik meg a király további gyógyulási kilátásait.