Kínában törvényt hoztak a határok sérthetetlenségéről© index.hu

Kínában törvényt hoztak a határok sérthetetlenségéről

, 8 hír, 0 oldalnézet

Új törvényt fogadott el a pekingi törvényhozás a szárazföldi határok védelmére, a jövő év január 1-jével hatályba lépő szöveg sérthetetlennek nevezi a Kínai Népköztársaság szuverenitását és területi egységét.

A Hszinhua állami hírügynökség beszámolója szerint ez az első olyan jogszabály a Kínai Népköztársaság történetében, amely a szárazföldi határok kezeléséről rendelkezik: előírja az állam számára, hogy intézkedésekkel erősítse a határvédelmet, továbbá

A megfogalmazás szerint az ország közelében kialakuló háború vagy a határvidék biztonságát fenyegető fegyveres konfliktus esetén Kína lezárhatja határát. A törvény emellett arról is rendelkezik, hogy az államnak az egyenlőség és a kölcsönös bizalom elvei alapján – úgymond baráti egyeztetésen keresztül – kell kezelnie a szárazföldi határokat érintő kérdéseket a szomszédos országokkal a „régóta fennálló határkérdések” megoldására.