Már a rendőrség nevével is csalók élnek vissza3Fénykép© blikk.hu

Már a rendőrség nevével is csalók élnek vissza

, 5 hír, 0 oldalnézet

A Nemzeti Védelmi Szolgálat arra figyelmeztet, hogy a bankszámláik, illetve bankkártya adataik megszerzésére specializálódott csalók újabb módszerrel próbálkoznak. Odáig merészkedtek, hogy magukat a rendőrség munkatársainak kiadva tévesztik meg a gyanútlan áldozatokat.

Néhány napja tett bejelentést egy állampolgár, mert ismeretlenek több millió forintot emeltek le a bankszámlájáról. Az egyik elkövető rendőrként bemutatkozva a sértettet arról tájékoztatta, hogy feltörték a számláját. Az ijedt áldozat a csaló kérdésére elmondta, hogy melyik banknál vezeti azt, utána a banda másik tagja már ennek a banknak a nevében hívta fel az „ügyfelet”.

A bűnözők rávették, hogy telepítse telefonjára az Anydesk nevű programot, amihez még segítséget is nyújtottak és elkérték az SMS-ben kapott kódokat. Ezzel már könnyen hozzáférhettek a bankszámlához, amiről átutalásokat indítottak és megpróbálták a számlán lévő teljes összeget leemelni.