Még tíz csapatnak van esélye a nyolcaddöntőre5Fénykép© 168ora.hu

Még tíz csapatnak van esélye a nyolcaddöntőre

, 11 hír, oldalnézet

Legutóbbi NB I-es bajnokiján a MAFC-BME ellen ígéretes játékot mutatott be a Vidux-Szegedi RSE férfi csapata, most pedig újra a Lila iskolában vívott élvonalbeli meccset. Itt volt tehát a lehetőség, hogy Nusser Elemér legénysége újabb elismerő szavakat gyűjtsön be személyesen a szurkolóitól, méghozzá idei utolsó hazai összecsapásán. A második szett alapján be is lehetett zsebelni pár elismerést, bár – ahogy a tréner mondta –, a többit inkább felejteni kell.

– Hullámzó meccs volt, az első szettben eléggé szétesett a játékunk, de a második játékrészben nyújtott teljesítményünk igazán biztató volt – nyitotta mestermérlegét Nusser Elemér vezetőedző. – A harmadik szettben már komolyabban vett minket ellenfelünk, és ekkor már jobban érvényesült a kecskemétiek fizikai fölénye is. Összességében elmondható, hogy egy minden szempontból erősebb ellenfél győzött le minket.

A vereség tehát sima volt, háromszettes, de nem lehetett bosszankodni a játék miatt, és voltak pozitívumok.