Müller Cecília: már zajlik az orosz vakcina dokumentációs anyagának vizsgálata4Fénykép© 24.hu

Müller Cecília: már zajlik az orosz vakcina dokumentációs anyagának vizsgálata

, 12 hír, oldalnézet

Magyarországon szétterjedt a koronavírus, a vasárnapi adatok szerint a települések kilencven százaléka érintett – mondta az országos tisztifőorvos az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Az MTI szerint Müller Cecília hangsúlyozta: az elhunytak száma szombaton is magas volt, a 111 halálos áldozat – jellemzően idős, krónikus beteg – átlagéletkora 76 év körül alakult, mint a héten szinte minden nap. Azonban hozzátette: fiatalok és középkorúak is meghalnak a betegségben vagy azzal összefüggésben.

Az országos tisztifőorvos szerint bizakodásra ad okot, hogy nem növekednek tovább a fertőzésszámok, de korai még bármiféle következtetést levonni, hiszen a védelmi intézkedések bevezetését követően körülbelül két hétre van szükség, hogy látni lehessen annak eredményeit. Hangsúlyozta: minden intézkedés azt a célt szolgálja, hogy tudjuk élni az életünket, tudjunk munkába járni, és ne kelljen további szigorításokat, a környező országokhoz hasonló drasztikus intézkedéseket bevezetni.