Orosz kézre került a Dnyeper bal partja4Fénykép© hirado.hu

Orosz kézre került a Dnyeper bal partja

, 7 hír, oldalnézet

„Mihail Jurjevics (Tyeplinszkij vezérezredes) jelentette, hogy ez a település (…) teljesen a mi ellenőrzésünk alatt áll, kiépült ott a szükséges védelem” – mondta Putyin.

Azt mondta, hogy négy-öt ukrán katona bujkál még a környéken, akinek felajánlották a megadás lehetőségét.

Sojgu kedden a TASZSZ-nak nyilatkozva azt mondta, hogy Krinki visszavétele „pontot tett” a nyáron elkezdett ukrán ellentámadás végére. Közölte, hogy az ukrán 30. tengerészgyalogos hadtest négy dandárját összpontosították Krinkire, hogy a Krímben lévő Perekopig áttörést érjenek el. Közölte, hogy az ukrán fél csak Krinkiben 1820 embert vesztett, általánosságban, a művelet során 3400-at, az ellentámadás során, a herszoni frontszakaszon 13 ezret, az egész ellenoffenzíva folyamán pedig 166 ezret.