Rács mögött marad a lúgos orvos5Fénykép© origo.hu

Rács mögött marad a lúgos orvos

, 7 hír, oldalnézet

A Fővárosi Törvényszék büntetés-végrehajtási bírája a március 8-án megtartott meghallgatás eredményeként nem bocsátotta feltételes szabadságra azt az orvost, aki a volt barátnőjét a szakítás miatt lúggal öntötte le, közölte a törvényszék pénteken.

A közleményben jelezték: a korábban megjelentek hírekkel szemben a büntetés-végrehajtási bíró nem „kedvezménytárgyalást” tart akkor, amikor az elítéltek feltételes szabadságra bocsátásáról dönt, hanem – főszabályként – az elítélt meghallgatása és a rendelkezésre álló iratok alapján hozza meg döntését, ahogyan az jelen ügyben is történt.

A meghallgatás, valamint a rendelkezésére álló iratok alapján döntött tehát abban a kérdésben, hogy az elítélt feltételes szabadságra bocsátható-e. Mindezek alapos mérlegelése után úgy ítélte meg, hogy az elítélt a törvényi előfeltételeknek nem felel meg, a büntetési célok maradéktalan érvényesülése érdekében jelenleg nem bocsátható feltételes szabadságra.