Vereséggel kezdett Szalai Ádám csapata© origo.hu

Vereséggel kezdett Szalai Ádám csapata

, 5 hír, 0 oldalnézet

A német Bundesliga első fordulójának vasárnap délutáni mérkőzésén Szalai Ádám csapata, a Hoffenheim egygólos vereséget szenvedett az Eintracht Frankfurt otthonában.

Az 56-szoros magyar válogatott támadó a kispadról nézte, ahogy csapata már az első percben hátrányba került. A Frankfurt egy szöglet után Martin Hinteregger kapáslövésével szerzett vezetést. A folytatásban is a hazaiak irányították a meccset, de nem tudták növelni az előnyüket. A 41. percben a Hoffenheim az első helyzetéből kis híján egyenlített, azonban Dennis Geiger lövése után a játékvezető – videózás után - nem adta meg a vendégek találatát, mert hárman is lesen tartózkodtak, és zavarták a kilátásban Kevin Trapp kapust.

A második félidőben a Hoffenheim átvette az irányítást, helyzeteket azonban nem tudott kialakítani. Miután a vendégek egyre bátrabban támadtak, a frankfurtiak néhány ígéretes kontrából lezárhatták volna a meccset, de nem tudtak újabb gólt szerezni, így az utolsó percig izgulniuk kellett. A 87. percben a Hoffenheim egyenlíthetett volna, de Ishak Belfodil közeli fejese elkerülte a kaput. A 93. percben a Hoffenheim ismét gólt szerzett, de Belfodil ziccerébe les miatt belefújt a játékvezető, így a Frankfurté lett a három pont.