Bejelentette lemondását a skót első miniszter6Fénykép© infostart.hu

Bejelentette lemondását a skót első miniszter

, 8 hír, oldalnézet

Bejelentette lemondását hétfőn Humza Yousaf skót első miniszter. Az edinburghi kormányfői hivatalban tartott sajtótájékoztatóján Yousaf közölte azt is, hogy utódjának megválasztásáig ellátja hivatali feladatait.

A döntés közvetlen előzményeként Yusaf a múlt héten felmondta az általa eddig vezetett Skót Nemzeti Párt (SNP) és a Zöldek 2021-ben kötött kormányzati együttműködési megállapodását, és ennek nyomán a skóciai zöldpárt miniszterei távoztak a kormányból. Az SNP-nek jelenleg 63 képviselője van a 129 tagú skót parlamentben, így szüksége volt a kormányzati programok elfogadásához a héttagú zöld frakció támogatására.

Mint megírtuk, a mindenkori skót első miniszter hivatalos rezidenciájáról, a Bute House-ról elnevezett egyezményt még az előző skót vezető, Nicola Sturgeon jegyezte. 2021-ben jött létre, amikor az SNP ismét a legnagyobb pártként került ki a tartományi választásból, de nem rendelkezett már többséggel. Az egy évvel ezelőtt hatalomra került Humza Yousaf főleg a Zöldek klímavédelmi követelései és a két párt közötti genderideológiai nézeteltérések miatt szakított koalíciós partnerével.