4Fénykép© blikk.huÉletveszélyesen megsebesítette magát egy beteg a Szent Imre Kórházban
Szeptember 16-án délelőtt súlyos incidens történt a budapesti Szent Imre Kórház egyik belgyógyászati osztályán: egy ott fekvő beteg életveszélyes sérülést okozott magának. A férfi az osztályon sebesítette meg magát, az egészségügyi dolgozók azonban azonnal megkezdték az ellátását, és sikerült stabilizálniuk az állapotát – számolt be a Blikk.
A Dél-budai Centrumkórház Szent Imre Egyetemi Oktatókórháza megerősítette a lap értesülését. Tájékoztatásuk szerint az osztály munkatársainak azonnali reakciója, valamint az aneszteziológiai és intenzív terápiás szakemberek gyors beavatkozása tette lehetővé, hogy a férfi állapotát stabilizálják. A sérülés súlyossága miatt a férfit a mentők egy másik intézménybe szállították, ahol emelt szintű szakellátásban részesült.
A kórház közlése szerint az esetnek nem volt előzménye, és történtek mélyen megrázták az érintett osztály dolgozóit. Az intézmény a körülmények tisztázása érdekében belső vizsgálatot indított. A kórház ugyanakkor további részleteket nem közölt, arra hivatkozva, hogy az ügyben vizsgálat zajlik.