4Fénykép1Videó© index.huKilépett a Fidesz–KDNP frakcióból Vörös Péter, Kaposvár önkormányzati képviselője
Hosszú mérlegelés után úgy döntött, kilép a Fidesz-KDNP közgyűlési frakciójából és függetlenként folytatja munkáját Kaposvár önkormányzati képviselője – jelentette be Facebook-oldalán Vörös Péter. Hozzátette, a kilépésről szóló nyilatkozatát megküldte a frakcióvezetőnek és Szita Károly polgármesternek.
Megjegyezte, pályafutása során legjobb tudása szerint, alázattal végezte munkáját, intézetvezetőként és képviselőként is szakmaiságot tartja a legfontosabbnak. Vörös Péter 2021 februárja óta a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Kaposvári Campusának főigazgatója. Azt írta, intézményvezetőként kötelessége korrekt szakmai kapcsolatot ápolnia a mindenkori kormánnyal és mindazokkal, akikkel együtt dolgoznak az intézmény, a város és a térség fejlődéséért. „Ezt mindig az általam vezetett közösség érdekeit szem előtt tartva tettem, és teszem a jövőben is” – tette hozzá.
Kiemelte, az elmúlt időszakban egyre többször tapasztalta azt, hogy szakmai kérdésekben is pártpolitikai szempontok érvényesültek. Elmondása szerint pedig több méltatlan támadás is érte azért, mert a munkáját szakmai meggyőződésének eleget téve végezte.