Fantasztikusat úszott Milák, megszerezte 100 pillén az aranyat© beol.hu

Fantasztikusat úszott Milák, megszerezte 100 pillén az aranyat

, 4 hír, 0 oldalnézet

A négyes pályán ugrott medencébe Milák Kristóf a 100 pillangó döntőjében Párizsban, s fantasztikusan kapta el a rajtot, elsőnek jött fel, de a riválisok gyorsabban kezdtek nála. A negyedik helyen fordult az első 50 métert követően így, majd a táv második felén óriásit hajrázott, s megnyerte a futamot!

A magyar úszó 49.90-es idővel nyert, a második a kanadai Josh Liendo lett, 9 századdal maradt le. Harmadikként a szintén kanadai Ily Kharuna csapott a célba. Ezzel közel 3 tizedet javított korábbi úszásán, hiszen az előfutamot 50.19, míg a középdöntőt 50.38 alatt teljesítette.

Ezzel a világbajnoki és három Európa-bajnoki cím, valamint a világcsúcs mellé megszerezte az olimpiai aranyat is a távon. A 24 éves klasszis a magyar úszósport 31. ötkarikás bajnoki címét szerezte meg ezzel. Párizsban ez a magyar küldöttség hetedik érme. A másik úszó csillag, Kós Hubert és a férfi párbajtőrcsapat aranya után a harmadik olimpiai bajnoki cím idén Miláké. Szerdán a férfi kardcsapattal együtt szerzett sztárúszónk ezüstöt, míg a párbajtőröző Muhari Eszter és a sportlövő Major Veronika bronzot nyert.