Ferenc pápát is kitüntette Joe Biden
Elnöki Szabadság-érdemrenddel tüntette ki Joe Biden amerikai elnök Ferenc pápát szombaton – jelentette be a Fehér Ház.
Az elnök telefonon beszélt a katolikus egyházfővel, aki megkapta az Egyesült Államok legmagasabb polgári kitüntetését. Biden szerint Ferenc pápa “a hit, a remény és a szeretet olyan fénysugara, amely bevilágítja az egész világot” – derült ki a tájékoztatásból.
Négyéves elnöki ciklusa alatt ez volt az első alkalom, hogy Biden “kitüntetéssel” (“with distinction,” vagyis a “sima” kitüntetéshez képest ez egy megkülönböztetett figyelmet jelent, ötös helyett csillagos ötöst, ha úgy tetszik) adományozta valakinek az Elnöki Szabadság-érdemrendet. Biden – alelnökként – maga is “kitüntetéssel” kapta meg az érdemrendet Barack Obama volt elnöktől 2017-ben.