
Fővárosi Közgyűlés elutasította, hogy a lakosság egyetértése nélkül épüljön akkumulátorgyár Budapesten
, 9 hír, oldalnézet
A határozati javaslatnak jogi következménye nincs, inkább üzenetértékű. A Fidesz képviselői szerint politikai indíttatású előterjesztésről van szó.
Szaniszló Sándor, a javaslat egyik benyújtója azt mondta: ezzel biztosítani tudják a budapestieket, hogy a főváros közigazgatási területén belül vita nélkül nem épülhet ilyen gyár.
Szerinte ezzel a határozattal kicsit azokat is támogatják, ahol folyamatban van ilyen beruházás, emellett együttérzését fejezte ki Debrecennel, ahol már elindult az akkumulátorgyár építése. Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes szerint elszomorító, hogy ilyen beruházásokkal akarják meghatározni Magyarország jövőjét.