Gerendai megvette a Kádárt5Fénykép© vg.hu

Gerendai megvette a Kádárt

, 5 hír, 0 oldalnézet

A híres pesti kifőzde a Covid idején zárt be és a járvány vége után már nem nyitott ki. Nemrég azonban a Sziget Fesztivál alapítója, Gerendai Károly megvette az ingatlant és a brandet is, és a legújabb információk szerint kisebb munkálatok után ősszel újra megnyílik a vendégek előtt - írja a Világgazdaság.

Az étkezde ugyanolyan lesz mint régen, mindössze egyetlen kisebb újítással, aminek jogszabályi okai vannak, ugyanis a korábban megszokott fizetési stílust már nem lehet alkalmazni. Ez úgy működött régen, hogy a pincérek egy papírcetlire írták az emberek fogyasztását, a kijáratnál pedig bemondásra fizettek a vendége, a borravalót pedig a felszolgálók zsebébe dugták rakták. Ez pedig a mai NAV szabályok szerint nem helyes,

ugyanis minden rendelést azonnal be kell ütni a pénztárgépbe, hogy az rendesen ellenőrizhető legyen.