
Gyurcsány Ferenc korábbi államtitkára szerint is hadban állunk Oroszországgal
„A magyar kormány egyszerűen nem mond igazat, mikor azt mondja, hogy nincs – idézőjelben – hadban az oroszokkal, hiszen a NATO tagjaként, az Európai Unió tagjaként, két olyan szövetség részesei vagyunk, akik teljesen egyértelműen állást foglalnak ebben a kérdésben, és az Ukrán elnyomott nép mellett szólnak” – nyilatkozta Horn Gábor, a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke az ATV híradójának – írja a Magyar Nemzet.
Gyurcsány Ferenc kormányában Horn miniszterelnöki koordinációért felelős államtitkára, ezzel együtt pedig Karácsony Gergely főnöke volt, mivel a főpolgármester akkor a Gyurcsány-féle Miniszterelnöki Hivatal tanácsadójaként dolgozott.
Ismert: Karácsony Gergely egy televíziós interjúban arról beszélt, hogy hazánk háborúban áll Oroszországgal. A teljesen abszurd valótlan kijelentés ráadásul nem csupán nyelvbotlás volt, hiszen a riporter pontosítására, miszerint szerencsére nem állunk háborúban Oroszországgal, Karácsony megerősítette előző állítását.