Háromhetes ülésezési rendre áll át a parlament szeptember 21-től4Fénykép© hvg.hu

Háromhetes ülésezési rendre áll át a parlament szeptember 21-től

, 4 hír, 0 oldalnézet

Háromhetes ülésezési rendre tér át a parlament szeptember 21-től – közölte a házbizottság csütörtöki ülése után az Országgyűlés alelnöke.

Hallerné Nagy Anikó elmondta, hogy az úgynevezett „A” heteken hétfőtől csütörtökig, bizonyos esetekben péntekig zajlanának a plenáris ülések. A „B” heteken hétfőn szintén plenáris ülést tartanak majd, de szükség esetén további napokat is kijelölhetnek erre. A képviselők pedig a harmadik, „C” hétre tervezhetik a választókerületi és egyéb munkáikat – tette hozzá.

Várhatóan a B és C heteken hívnák össze az állandó és az eseti bizottságokat, úgy, hogy azok időpontja ne ütközzenek a plenáris ülésével. A bizottság ülésén a javaslatot konszenzus övezte, mert minden frakció érdekeivel egyezett, miközben ez a munkarend az Országgyűlés Hivatala számára is jobban tervezhető – jelentette ki.