3Fénykép© hvg.huKegyelmi ügy, azbesztszennyezés és a 2026-os költségvetés átírása is téma volt a kormányülésen – élő
A három kormányszóvivő közösen tájékoztatott arról, milyen ügyeket tárgyaltak a második kormányülésen.
A Dunaferr ügyét kiemelten tárgyalták, több száz család megélhetése múlik rajta, mondta el Magyar Éva kormányszóvivő. Az akadozó felvételről a tájékoztató elejét kicsit nehezen lehetett érteni. A végrahajtások ügyében döntés is született, július közepéig készíti elő az Igazságügyi Minisztérium, hogyan lehetne non-profit, szigorúbb állami kontroll alatt működő végrehajtási iparágat létrehozni.
Arról a Tisza frakció kezdeményezésére a parlament tárgyal majd, hogy felfüggesszék-e a kilakoltatásokat az új törvény életbelépéséig. A felszámolási rendszer reformjáról is tárgyaltak. Olyan rendszert akarnak kialakítani, ami ellenőrizhetően működik. Az Igazságügyi Minisztérium előkészíti a közjegyzői rendszer módosítását is.