Kórházba került a fóti gyermekotthon neveltje, ott mondta el, hogy az igazgató verte meg4Fénykép© blikk.hu

Kórházba került a fóti gyermekotthon neveltje, ott mondta el, hogy az igazgató verte meg

, 5 hír, 0 oldalnézet

Felfüggesztették a fóti gyermekotthon igazgatóját, mert a gyanú szerint úgy megverhette az egyik rábízott gyereket, hogy az kórházba került – számolt be az ügyről az RTL. A csatorna információi egy olyan személytől származnak, akinek ismerőse a fóti gyermekközpontban dolgozik.

A hírt a rendőrség nem kommentálta, ugyanakkor a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság közölte, hogy az intézményvezetőt valóban „mentesítették a munkavégzés alól” és az ügyben rendőrségi feljelentés született, valamint belső vizsgálat is indult.

Mint kiderült, ezúttal nem egy évekkel korábban történt gyermekbántalmazásról van szó, a gyermeket néhány napja bántalmazták. Olyan súlyosan, hogy a Heim Pál Gyermekkórházba került, ahol azt mondta, hogy a gyermekotthon vezetője verte meg. Ez alapján a kórház tett feljelentést.