
Kósa Lajos benyújtotta a Lex Ruszin-Szendit
Határozati javaslatot nyújtott be kedden reggel Kósa Lajos és Németh Szilárd az Országgyűlésnek, a dokumentum „A politikai erőszak terjedése elleni fellépésről” címet viseli. Németh a Facebook-oldalán „lex Ruszin-Szendinek” nevezte a határozatot, amit a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság nevében terjesztettek az Országgyűlés elé.
– olvasható a kedd reggel benyújtott dokumentumban.
Hétfőn Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára elmondta, ha beigazolódik, hogy Ruszin-Szendi Romulusz rendszeresen fegyverrel az oldalán járt nyilvános eseményekre, az „egyértelműen bűncselekmény”. A sajtótájékoztatón Kósa Lajos hozzátette, újra kell gondolni a fegyvertartásra vonatkozó szabályozást, mert több olyan jogszabály is van, amely sérti a közérdeket. A határozati javaslattal nem vártak sokáig, kedden reggel be is nyújtották.
A történet előzménye, hogy korábban a Tisza Párt fórumán szólalt fel Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnök, és az eseményről nyilvánosságra került egy felvétel, amelyen egy fegyvernek látszó tárgy körvonalazódik a Tisza Párt biztonságpolitikai szakértője jobb oldalán.