3Fénykép© borsonline.huLépett a rendőrség, elindult a nyomozás a Magyar Péterhez köthető házibuli miatt
Kábítószer-birtoklás miatt nyomozást rendelt el a rendőrség a Magyar Nemzet információi szerint azzal a 2024. augusztusi házibulival kapcsolatban, amelyen Magyar Péter is jelen volt.
A lap a birtokába került határozatra hivatkozva azt írja, hogy az eljárást a múlt pénteken indították meg.
A buli, amelynek ügyében nyomoznak, abban a lakáshotelben zajlott le 2024. augusztus 2-3-án, amelynek az egyik hálószobájáról készült fotó hetek óta látható a radnaimark.hu weboldalon. Ennek élesedése után Magyar Péter elismerte, hogy a Tisza Párt nyári partija után korábbi partnere, Vogel Evelin meghívta egy lakásba egy házibuliba, ahová hajnali öt óra körül érkeztek meg, és ahol néhány számára ismeretlen ember tartózkodott. Radnai Márk, a párt alelnöke nem volt közöttük, és később sem járt az ingatlanban.