Magyarország energiaellátása biztosított3Fénykép© 24.hu

Magyarország energiaellátása biztosított

, 8 hír, 0 oldalnézet

A csütörtökön megjelentetett interjú szerint Lantos Csaba úgy véli, hogy Európának nehéz lesz áthidalnia a keleti gázimport kiesését, hiszen az évi 400 milliárd köbméteres fogyasztásból korábban 160 milliárd köbmétert az orosz behozatal fedezett. A fogyasztás ugyan valamelyest mérséklődik, de a miniszter így is jelentősnek véli az ellátást veszélyeztető kockázatokat.

Magyarország helyzetét kedvezőbbnek látja, köszönhetően a szankciók alóli részleges felmentéseknek, de hálózati kapcsolatok fejlesztése is hozzájárult az energiabiztonsághoz. Nagy kapacitású gázvezeték-összeköttetés például 2010 előtt mindössze két szomszédos állammal volt, ma pedig Szlovéniát kivéve mindegyikkel van, az áramhálózat pedig az összessel kapcsolódik – tette hozzá.

Lantos Csaba szerint a cseppfolyósított földgáz (lng) elsősorban a tengeri kikötővel rendelkező államoknak jelenthet megoldást, de az infrastruktúrája ma még Európa-szerte hiányos. Magyarország számára a Moszkvával kötött hosszú távú gázvásárlási szerződés az "energiaellátás biztonságának záloga", az orosz fél a vállalásait mindig betartotta – fogalmazott.