Meghalt Komora Imre korábbi válogatott játékos és szövetségi kapitány5Fénykép© hirado.hu

Meghalt Komora Imre korábbi válogatott játékos és szövetségi kapitány

, 10 hír, 0 oldalnézet

Életének 85. évében elhunyt Komora Imre, korábbi válogatott játékos, egykori szövetségi kapitány – adta hírül honlapján a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) csütörtökön.

Komora Imre 1940. június 5-én Budapesten született. Pályafutását a szombathelyi Haladásban kezdte. 1961 nyarán került a Budapest Honvédhoz, ahol sportolói pályafutása végéig játszott. “Alighanem a legszívesebben a Bozsik, Tichy, Komora belsőhármas tagjaként szerepelt, 278 bajnoki meccset játszott a kispesti klub színeiben” – írták, kiemelve, hogy 1964-ben, pályafutása legsikeresebb idényében Eb-bronzot és olimpiai aranyat nyert.

A Honvéddal játékosként elért legnagyobb sikere a Magyar Népköztársasági Kupa megnyerése volt, 1964-ben. Kétségtelenül az volt pályafutása legeredményesebb idénye, hiszen harmadik lett az A válogatottal a spanyolországi Eb négyes döntőjében, s olimpiai bajnok Lakat Károly irányításával Tokióban. Klubjával bajnoki ezüstöt nyert, az MNK-győzelem mellett.