Melléthei-Barna Márton szerint Magyar Péternek volt igaza, Forsthoffer Ágnes nem vonhatta volna meg a szót a miniszterelnöktől6Fénykép© hirado.hu

Melléthei-Barna Márton szerint Magyar Péternek volt igaza, Forsthoffer Ágnes nem vonhatta volna meg a szót a miniszterelnöktől

, 6 hír, 0 oldalnézet

A Tisza frakcióvezető-helyettese elmondta, hogy a házbizottság ülésén tárgyalják majd az esetet.

A házbizottság ülésén tisztázzák majd azt a hétfői esetet, amikor Forsthoffer Ágnes házelnök egy interpellációra adott válasz közben megvonta a szót Magyar Péter miniszterelnöktől – mondta Melléthei-Barna Márton egy keddi sajtótájékoztatón.

A 24.hu tudósítása szerint a Tisza frakcióvezető-helyettese kifejtette: tiszteletben kell tartani, hogy az ülést vezető elnöknek nagyfokú szabadsága van az ülés vezetésében, ugyanakkor jogászi véleménye szerint ebben az ügyben a miniszterelnöknek van igaza. A házszabályban nincs lehetőség, hogy a tárgytól való eltérés miatt elvegyék a szót, az országgyűlésről szóló törvénynek van olyan rendelkezése, amely általánosságban a képviselőtől tudja megvonni a szót, a minisztertől, miniszterelnöktől nem – tette hozzá.

Melléthei-Barna a sajtótájékoztatón elmondta azt is, hogy a Tisza-frakcióban érdemi vita volt az országgyűlési képviselői mandátum hosszának maximálását illetően, és az az egyértelmű többségi álláspont alakult ki, hogy a képviselői ciklusok számát korlátozni szükséges, ezzel lehet ugyanis kikényszeríteni a politikai megújulást.