Méltatlanul bántak el a kétszeres olimpiai bajnokkal7Fénykép© blikk.hu

Méltatlanul bántak el a kétszeres olimpiai bajnokkal

, 7 hír, 0 oldalnézet

Szabó Bence már augusztus második felére készült: eladták az egyik autójukat, azt tervezték, hogy kiadják a házukat, miközben ő hónapokon át képzésekre járt, vizsgázott, és figyelemmel követte Kuba, valamint a havannai nagykövetséghez tartozó további országok eseményeit. Több tapasztalt diplomatával tartotta a kapcsolatot, spanyolul eleve jól beszél, korábban Venezuelában dolgozott vívó szövetségi kapitányként, és tizenkét év sportdiplomáciai tapasztalat áll mögötte. Aztán egyszer csak kiderült: nem ő megy Havannába.

Egy külügyes kollégája kérdezte meg tőle véletlenül, hallotta-e, hogy a jelenlegi havannai nagykövet, Heincz Balázs mandátumát egy évvel meghosszabbították. Szabó Bence ezután maga ment be a személyzeti főosztályra érdeklődni. Ott megerősítették a hírt, és azt mondták neki: a felsőbb utasítás kizárólag a jelenlegi nagykövet meghosszabbításáról szólt, Szabó Bence nevét ki sem ejtették. Mindezt úgy, hogy elmondása szerint a belső levelezésekben és listákon addig felkészülő havannai nagykövetként szerepelt.

- Velem egy büdös szót nem beszélt senki - nyilatkozta Szabó Bence mély csalódástól átitatott hangon.