Nagy európai összefogás keretében születtek ritka tigrisek a Nyíregyházi Állatparkban
Szumátrai tigrisek születtek a Nyíregyházi Állatparkban. Gajdos László, a park igazgatója emlékeztetett, hogy 2015 óta próbálták az ideális tigrispárt megtalálni a tenyésztéshez, ezért több európai állatkertből érkezett nőstény. Volt vetélés és halva születés is, most azonban a 2010-ben született, Gio névre keresztelt hím és négyéves Sabah nászából egészséges ikrek születtek, írja az MTI.
Az igazgató elmondta, hogy a most négyhetes hím kölykök a karanténidőszak leteltét követően kedden estek át életük első orvosi vizsgálatán. Elmondta, hogy az állatorvosi team az általános állapotfelmérés mellett egyedi azonosítóval látta el az állatokat, emellett az 5, illetve 4,6 kilogramm súlyú kölykök megkapták az első vakcinájukat és féreghajtójukat.
Az igazgató megjegyezte, a szaporulat azért is különleges, mert nem csak a világ egyik legritkább tigrisalfaja a szumátrai, de a világ egyik legritkább állata; míg például az óriáspanda vadon élő állománya 2000-3000 egyedből áll,