3Fénykép© hvg.huNagyot csatázott Russell és Antonelli a kanadai sprintfutamon
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma–1-es KanadaiKanadaiKanadai Nagydíj sprintfutamát, és két ponttal csökkentette a hátrányát a világbajnoki összetettben vezető csapattársával, Andrea Kimi Antonellivel szemben. Mögötte a vb-címvédő Lando Norris, a McLaren brit pilótája ért célba másodikként, a harmadik helyen Antonelli zárt.
A rajtnál tisztán jött el a mezőny, és a sorrend sem változott jelentősen: a pole pozícióból startoló Russell az élen maradt, mögé Antonelli és Norris sorolt be. A negyedik helyet Lewis Hamilton szerezte meg, miután az első kanyarkombinációban megelőzte Oscar Piastrit.
Néhány körrel később a két mercedeses kezdett nagy csatába egymással, Antonelli ugyanis gyorsabb volt Russellnél, és meg is próbálta megtámadni. Az első kísérlet során az olasz vb-éllovas elhagyta a pályát, második próbálkozásánál pedig szintén a fűre kényszerült, s amint visszatért a pályára, a mögötte nagy tempóban érkező Norris lehagyta és feljött másodiknak.