3Fénykép© nepszava.huNapokon belül Budapestre érkezhet az amerikai alelnök
A Reuters értesülései szerint a következő napokban Magyarországra látogathat J. D. Vance, bár az út részletei egyelőre nem ismertek, és a háborús helyzet miatt még az sem biztos, hogy megvalósul. A hírügynökség információi szerint az amerikai alelnök azért érkezhet Budapestre, hogy támogassa Orbán Viktor miniszterelnököt a választási kampányban. A Reuters több, a szervezésre rálátó forrásra hivatkozik, az Index pedig arról írt, hogy értesüléseik szerint a hír igaz.
A látogatás időpontja egyelőre nem végleges, és a tervek még változhatnak. Nem kizárt ugyanis, hogy az alelnök Washingtonban marad az Egyesült Államok és Izrael Irán elleni légi hadműveletei miatt. A kialakult helyzetre tekintettel Donald Trump amerikai elnök a napokban a kínai útját is lemondta.
A Reuters megkereste a Fehér Házat is, azonban onnan egyelőre nem érkezett hivatalos megerősítés.
Mint ismert, 2026-ban ismét megrendezik a CPAC Hungaryt, immár ötödik alkalommal. Az esemény időpontja március 21., amely egybeesik az 1919-es Tanácsköztársaság kikiáltásának 106. évfordulójával, és mindössze három héttel és egy nappal előzi meg az április 12-re kiírt országgyűlési választást. Nem kizárt, hogy az amerikai alelnök éppen erre az eseményre érkezhet. Az Egyesült Államok külügyminisztere, Marco Rubio február közepén tett hivatalos látogatást Magyarországon.