Orbán Viktor idén is levélben köszönti az érettségizőket4Fénykép© hirado.hu

Orbán Viktor idén is levélben köszönti az érettségizőket

, 4 hír, 0 oldalnézet

Nyitrai Zsolt elmondta: 70 ezer fiatal érettségizett 2025-ben, ők a levelet az érettségi mellé kapják majd meg.

Hozzátette, hogy Magyarország és Magyarország kormánya számít a fiatalokra, és támogatja őket mind a tanulásban, mind az életben való boldogulásban. Tanulmányaik folyamán ingyenesen biztosították számukra a tankönyveket, fiatalok sokasága kapott laptopot, továbbá „rekordokat döntött a felsőoktatásba jelentkezettek száma”.

Az MTI-hez eljuttatott miniszterelnöki levélben Orbán Viktor azt írja: „a magyar nyelv találóan fogalmaz, amikor érett embereknek nevezi azokat, akik tanáraik előtt helytállnak ezen a megmérettetésen, és bizony el is kél ez az érettség, ha valaki ki akar igazodni a mai világban”. Bár az iskolapadból frissen kikerülve nagy szavaknak hangzanak, de „Magyarország büszke az Ön eredményeire, és számít arra, hogy tudásával, tehetségével a jövőben gazdagítani fogja közösségünket, amihez igyekszünk minden segítséget megadni”.