Szájer József szerint rengeteg hazugság jelent meg róla
A Fidesz alapítójaként Szájer József liberális meggyőződésű, tisztességes fiatal emberként kezdte közéleti pályáját. A Telexnek adott interjúja kivételes bepillantást ad, hogyan változott meg mindez. Megmutatja a hibrid rezsim, a választásos önkényuralom létrehozóinak és fenntartóinak gondolkodását. A lényeg a formális jogszerűség látszata. De ha maguk a törvények antidemokratikusak, akkor nincs itt semmi látnivaló, azzal nem kell foglalkozni.
Szájer semmilyen felelősséget nem vállal a Fidesz politikájáért. Csak az alkotmány és a jogszabályok formális készítéséről, tökéletességéről beszél. Úgy állítja be, mintha csak matematikai képletként, légüres térben írta volna az alkotmányt. Semleges, láthatatlan szakemberként, paragrafus-szerelőként.
Én csak kis fogaskerék voltam a gépezetben, a munkámat végeztem a szervezetben, nem tehetek semmiről - állítja. Éppen ez volt Adolf Eichmann védekezésének lényege is 1963-as jeruzsálami perében. A „gonosz banalitása”-érv ez, ahogy Hannah Arendt írta Eichmann-perről.