Százéves lett Jimmy Carter, minden idők legjobb volt amerikai elnöke
Jimmy Carter messze a legnagyobb kort megélt amerikai elnök, de ez könnyen történhetett volna egészen másként is. A második világháború alatt egyetemre járt és tartalékos tiszti kiképzést kapott, majd a haditengerészet Pomfret nevű tengeralattjáróján szolgált.
Innen emelték ki az új, atommeghajtású tengeralattjárók tisztjeit képző programba és ebben a minőségében volt szerencséje részt venni a világ első nukleáris balesetének elhárításában. 1952 decemberében „elszabadult” egy kanadai kísérleti reaktor, mire mozgósították a kevés elérhető szakértőt.
A Chalk River laboratórium közelében sebtében felépítették a reaktor makettjét és elpróbálták a szétszerelését. Minden résztvevőnek másfél percet engedélyeztek a reaktortérben, ezalatt kellett elvégeznie a rábízott részfeladatot, Carter hadnagynak például egyetlen csavar eltávolítását. Jóval később vidáman mesélte, hogy még utána fél évvel is radioaktívat pisilt.