Szijjártó a magyar ellenzék aktivistájának nevezte David Pressmant, és leháborúpártizta a litván külügyminisztert4Fénykép© hirado.hu

Szijjártó a magyar ellenzék aktivistájának nevezte David Pressmant, és leháborúpártizta a litván külügyminisztert

, 6 hír, 0 oldalnézet

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Európai Unió informális külügyi tanácsülését követő sajtóértekezletén feltett újságírói kérdésre válaszolva azt mondta David Pressmannek a magyar békemissziót érő bírálatai kapcsán, hogy az amerikai nagykövet „egy ellenzéki aktivista, a magyar ellenzék egyik vezető szereplője” - írta a Magyar Nemzet.

És az ő megnyilatkozásait ennek megfelelően is kell értékelni. Ha pedig a tartalmáról akarnék beszélni az ellenzéki aktivista megnyilvánulásának, akkor azt tudnám elmondani, hogy érdekes módon amikor Olaszország miniszterelnöke Kínában járt, s azt mondta, hogy Kína megkerülhetetlen párbeszédpartner a mostani törékeny nemzetközi viszonyok közepette, akkor az ellenzéki aktivista úr nem aktivizálta magát

- mutatott rá a külgazdasági és külügyminiszter.