Teljes titokban nősült meg Brasch Bence, márciusban jön a baba
Feleségével márciusra várják első gyermeküket.
Hamarosan szülői örömök elé néz Brasch Bence és feleség, Gál Réka Ágota. A pár már hosszab ideje ismeri egymást, kapcsolatuk azonban csak májusban kezdődött, amit nyár elején eljegyzés-, októberben pedig esküvő követett.
„Kívülről azt érezhetik az emberek, hogy talán túl gyorsan halad a kapcsolatunk, de én abban hiszek, hogy ha két ember között ekkora az összhang, akkor az idő egyáltalán nem számít. Már nyár elején elhatároztuk, hogy összeházasodunk, akkor pedig még nem tudtunk a kicsiről” – kezdte a hot! magazinnak a színész, felidézve azt is, hogy reagáltak a családbővülés hírére.
„Valahogy megéreztem a levegőben, de ez egy teljesen megmagyarázhatatlan érzés volt. Folyton mondtam neki, hogy szerintem várandós.”