Törölte a Kúria a Rádió egykori épületegyüttesére kiadott változtatási tilalmat2Fénykép© infostart.hu

Törölte a Kúria a Rádió egykori épületegyüttesére kiadott változtatási tilalmat

, 5 hír, 0 oldalnézet

A Nemzeti Múzeum mögött álló egykori Magyar Rádió-tömb a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kampuszává való átalakításának terve hónapok óta vet nagy hullámokat, hiszen a Józsefvárosi Önkormányzat, illetve a civilek minden eszközt megragadnak, hogy megállítsák, vagy legalább lelassítják és finomítsák a kormány terveit.

Korábbi cikkeinkben hosszan taglaltuk a változásokat, beszámolva többek közt arról is, hogy a VIII. kerület előbb helyi védelem alá helyezte a tömb érintett épületeit, majd változtatási tilalmat rendelt el.

Előbbit az állam hónapokkal ezelőtt felülírta egy rendelettel, a tilalom ügyében azonban a Kormányhivatallal való vita egészen a Kúriáig tartott: a kerület korábbi alpolgármestere, illetve mostani polgármester-jelöltje, a Fővárosi Kormányhivatal élén álló (jelenleg fizetés nélküli szabadságon tartózkodó) Sára Botond főispán azt nehezményezte, hogy tilalmat csak legalább telektömb nagyságú területre lehet elrendelni, az önkormányzat szerint azonban azt egy annál kisebb, érintett területre is ki lehet terjeszteni.