4Fénykép1Videó© 168.huTóth Vera hónapok óta nem beszél a testvérével, Tóth Gabival
„Hónapok óta nem beszélünk egymással. Legfeljebb édesanyámon keresztül szerzek tudomást Gabiról. Nekünk mindig is hullámzó volt a viszonyunk, úgyhogy a szüleink szinte már hozzászoktak, hogy néha tolmácsolni kell közöttünk. De egyszer csak újból felvesszük a kapcsolatot, és mintha mi sem történt volna, megy minden a maga útján. Éppen ezért nem is izgulom túl a dolgokat” – idézi a story.hu Tóth Verát.
Tóth Vera az április 12-i választás előtt vállalta fel politikai véleményét, amikor a Tavaszi szél című film ajánlása után arra buzdította a követőit, hogy szavazzanak a változásra. Akkori videójában a húgáról is szót ejtett, aki korábban rendszeres fellépője volt a fideszes és kormányközeli rendezvényeknek, valamint havi 1,3 millió forintért alkalmazta őt a Fidesz-frakció egy képviselő személyi titkáraként.
Tóth Gabi egy márciusi interjúban azt mondta, hogy a nővérével nem feltétlenül gondolják ugyanazt a világról, emiatt „szakmailag eltávolodott tőle”. Ettől függetlenül ő mindig ott lesz a testvérének, mert szereti – tette hozzá.