7Fénykép© nepszava.huVitézy Dávid: 76 milliárdos megtakarítással megépül a mohácsi Duna-híd
A közlekedési és beruházási miniszter szerint a már előrehaladott állapotban lévő hídberuházást nem lehet ésszerűen visszafordítani, ezért maga a híd a tervek szerint megépül. Vitézy Dávid arról írt közösségi oldalán, hogy a projekt felülvizsgálata ugyanakkor több ponton is változtatást hozott.
A miniszter szerint a kormány szerdai ülésén döntött a mohácsi Duna-híd beruházásának folytatásáról. Mint írta, ahol egy beruházás már olyan készültségi szinten van, hogy annak leállítása csak egy félkész torzót hagyna maga után, ott nem indokolt visszafordítani a folyamatot.
A miniszter ugyanakkor hangsúlyozta: ez nem jelenti azt, hogy a projekt minden elemét változatlanul meg kell valósítani. A felülvizsgálat szerint a híd műszaki tartalma már nem alakítható át érdemben, vagyis a 2×2 sávos kialakítás nem szűkíthető 2×1 sávra, és a híd utólag vasúti közlekedésre sem alakítható át racionálisan.
