Vucic visszaállítaná a halálbüntetést Szerbiában5Fénykép© vg.hu

Vucic visszaállítaná a halálbüntetést Szerbiában

, 6 hír, 0 oldalnézet

A szerb elnök szombaton beszélt arról, hogy a legsúlyosabb esetekben ismét be lehetne vezetni az országban a halálbüntetést. Aleksandar Vucic azzal kapcsolatban fejtette ki véleményét, hogy kiderült, a március 26-án, a dél-szerbiai Bor környékéről eltűnt kétéves kislányt a szóbeszédekkel ellentétben nem a szülei adták el, és nem is rabolták el, hanem a helyi vízművek dolgozói elütötték, majd holttestét egy szeméttelepre dobták ki, ahonnan végül eddig ismeretlen helyre szállították. Az államfő szerint az ilyen bűncselekmények esetében indokolt lenne a halálbüntetés kiszabása.

Ivica Dacic, aki a kisebbik kormánypárt, a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) elnöke is, úgy vélekedett, hogy "az ilyen szörnyek felett ítélkezni kell (...), az átlagemberek bizonyosan a puszta kezükkel is meg tudnák őket fojtani". Ahhoz viszont, hogy halálra ítéljék őket, alkotmánymódosításra van szükség, ami hosszadalmas folyamat.

Utoljára 2001-ben született halálbüntetést kiszabó ítélet, ezt azonban később 40 évnyi letöltendő börtönbüntetésre módosították. A halálbüntetést 2002-ben eltörölték, azóta a legsúlyosabb kiszabható ítélet 40 évig terjedő börtönbüntetés.