A gyermekvédelmi törvénycsomag nem sokat ér© 24.hu

A gyermekvédelmi törvénycsomag nem sokat ér

, 4 hír, 0 oldalnézet

A kormánynak a gyermekvédelmi törvényekkel kapcsolatos módosításáról Magyar elmondta, hogy szerinte az nem jelent érdemi megoldást, hiszen az elévülés eddig sem vonatkozott ezekre a bűncselekményekre, most annyi történt, hogy a szigorítást kiterjesztették az enyhébb bűncselekményekre is.

Ugyan a szigorításokkal mind egyetértenek, jelentette ki Magyar Péter, de ez nem elég.

Hozzátette: a magyar kormány a bíróságokra próbálja meg áttolni a felelősséget, miközben az igazi gyenge láncszem a Pintér Sándor által felügyelt és súlyosan alulfinanszírozott gyermekvédelem.